Hozzávalók:
6 evőkanál liszt
6 evőkanál cukor
6 tojás L méret
egy kávéskanál hegyén lévő só (csipet)
egy kis sütőpor ha biztosra akarunk menni, de elhagyható
A piskóta lényege a levegő. Mindig a legtöbb levegőt próbáljunk bevinni a tésztába és azt tartsuk is meg.
A sütőt melegítsük elő 160 fok légkeverés vagy 170 fok légkeverés nélkül.
Első lépésként a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjébe beletesszük a sót és kemény habbá verjük. A sárgájához hozzátesszük a cukrot és robotgép habverő funkcióval addig verjük míg kifehéredik. Ezután a kifehéredett cukros tojássárgájához hozzátesszük a lisztet és egyneművé dolgozzuk. Amikor csomómentes, akkor a hab felét beletesszük és nagyon óvatosan lapos fakanállal beleforgatjuk. Ezután a másik felét is beletesszük a habnak és ezt is nagyon óvatosan beledolgozzuk. A kész tésztát sütőpapírral kibélelt tepsibe önjük és betesszük sülni.
Itt nagyon fontos, hogy az első kb. 10 percben ne nyissuk ki a sütőt, mert képes összeesni a tészta.
Sütési idő függ a piskóta vastagságától és a sütőtől is. Sajnos ez csak próba alapján lehet tökéletes. Akkor jó a piskóta, ha egy villát beleszúrunk a piskótába és a kihúzáskor száraz a villa. Ha a villán marad nyers tészta, akkor süssük tovább. Nekem van, hogy 30 percig is sül.
Kellemes sütögetést és ne csüggedj, ha elsőre nem sikerül. A túlsült piskóta jó morzsának a sületlent meg lehet sütni egy kicsit tovább. 🙂